És meg is érkeztünk az első modul negyedik videójához, ahol most arról fogunk beszélni, hogy mégis hogyan működik a Google aukciós rendszere.
Ezt azért fontos ismerned, mert látnod kell, hogy hogyan működik a rendszer ahhoz, hogy a legtöbbet tud belőle kihozni, és hogy a saját hasznodra tud azt fordítani. Először is azt kell tisztáznunk, hogy mégis mi a Google feladata.
Ugye a Google feladata, a legfőbb célja, hogy a keresőket a legmegfelelőbb megoldást nyújtó cégekkel kösse össze. Magyarul a Google az a platform, ami összeköti a kereső személyt a legmegfelelőbb információt nyújtó vállalkozással, magánszeméllyel, ez már teljesen részletkérdés.
Tehát a Google csak egy felület, egy platform, akinek az a legfontosabb, hogy kiszolgálja a keresőket, különben ha ezt nem teszi meg, és a keresők nem találják meg a megfelelő információt, terméket, szolgáltatást, bármit, ami nekik éppen fontos, akkor nagyon egyszerű, más keresőt fognak majd használni.
És éppen ezért a Google szempontjából a relevancia az egyik legfontosabb, amit a hirdetések terén a minőségi mutatóval tudunk a legjobban mérni.
Itt látod a minőségi mutató képletét. Ez persze eléggé le van egyszerűsítve, és valószínűleg sokkal több tényezős, és mi nem látunk ezekbe bele, de a Google hivatalos felületén így van lekommunikálva a minőségi mutató.
Tehát három részből áll. Először is ott van a várható CTR. Ez a várható átkattintási arány, amit a Google becsül amikor összeállítod a hirdetésedet.
Tehát ugye van egy csomó adat, ők látnak minden hirdetési fiókot, és nagyjából meg tudják azt becsülni, hogy ezzel a hirdetéstípussal, ezekre a kulcsszavakra milyen átkattintási arányt érhetsz majd el. Ez az első eleme a képletnek.
Aztán ott van a második, a hirdetés relevanciája. Ez megint csak, ugye már beszéltünk erről többször is, nagyon fontos, hogy a hirdetés releváns legyen arra a kulcsszóra, arra a keresési kifejezésre, amit a felhasználó beír.
Hogyha mondjuk Facebook hirdetés kezelés szolgáltatást keresek és akarok igénybe venni, és valaki rámhirdet Pinterest hirdetés kezeléssel, akkor nem lesz releváns, nem fogom lekattintani, és ezt a Google is bünteti egyébként.
Hogyha valaki ilyen irreleváns hirdetéseket csinál, persze nincs értelme egyébként irreleváns hirdetést csinálni, de hogyha valamiért mondjuk túl sok kulcsszót teszel bele egy hirdetéscsoportba, és nem tudod mindet lefedni, a hirdetésszövegeiddel, ez egy nagyon gyakori hiba egyébként, akkor lesznek olyan kulcsszavaid, amiknek alacsony lesz a relevancia pontszáma, a minőségi mutatója, és ilyenkor a Google ezt azzal bünteti, hogy egyszerűen többet kell fizetned azokért a kattintásokért.
És itt van a harmadik, a legutolsó elem. Ez a landing oldalra relevanciája. Vigyázz, mert itt nem feltétlenül konkrét landing oldalra kell gondolnod, mint ugye a szó szoros értelmében, hanem érkező oldal, tehát bármilyen page a weboldalodon, ahová a forgalmat tereled.
Ez lehet egy termékoldal, lehet egy kapcsolatoldal, lehet a főoldal, persze ezek nem jó példák egyébként, de ilyen példákat is láttam már. Lehet akár egy termékkategória oldal, tehát egy csomó olyan oldal lehet, ami amúgy egy meglévő oldalad, és nem egy konkrét landing oldal, amin csak egy valamit kommunikálsz le, és azért hoztad létre. Úgyhogy ennek a relevanciája is nagyon fontos.
Itt is ugye egyértelmű, a Google is látja azt, hogy mi van az oldaladon, hová irányítod a forgalmat. És hiába mondod azt, hogy Facebook hirdetés kezelést szolgáltatsz, és ezt írod le mondjuk a hirdetésed szövegébe, ha átviszed őket egy barkácswebáruháznak a webshopjára. Tehát ezeket is látja a Google és ennek sincs értelme persze, de ugye az előző példánál maradva, simán lehet az, hogy túl sok kulcsszavad van egy hirdetéssel akarsz túl sok mindent, túl sokfélét lefedni, ilyenkor ezt is lepontozza majd a Google.
És akkor ennek a háromnak az összegéből adódik össze a minőségi mutató, ami egy 1-től 10-ig tartó mutató, egy tízes skálán mozog, és ugye az 1 a legrosszabb, 10 a legjobb.
És hogy miért fontos ez? Hát azért, mert a minőségi mutató az egyik legfontosabb eleme az Ad ranknek, aminek máris megnézzük a képletét.
Itt is van az Ad rank képlete. Ez megint csak egy három tényezős dolog, és ennek egyik eleme a minőségi mutató, amit ugye most beszéltünk át. Tehát nézzük sorban.
Először is van max CPC, ez az a maximális összeg, amit egy kattintásért hajlandó vagy fizetni. Most hogy ez kattintás vagy konverzió, teljesen mindegy, amit egy egységnyi előre beállított célért hajlandó vagy fizetni.
Tehát azt mondod, hogy ez a kulcsszó, aki erre keres, vagy erre feljön a hirdetésem, az megér nekem 600 Ft-ot max. Ettől kevesebbet akarok fizetni és kevesebbet is fogok, de max ennyit hajlandó vagyok érte fizetni. Tehát ez az egyik eleme az Ad ranknek.
A második a minőségi mutató, amit ugye az előbb beszéltünk át, hogy mit jelent.
A harmadik pedig a hirdetés bővítmények, ami nem tesz olyan sokat hozzá, viszont ez is fontos, és ezért is tartom említésre méltónak. A hirdetésbővítményeknek lesz egy csomó formája egyébként. Erről is beszélünk majd egy külön modult is szántam nekik, mert tényleg nagyon fontosak.
De most azt kell tudnod, hogy minél több bővítményt használsz, és ezeket minél jobban használod, annál magasabb lesz az Ad ranked a végén tehát ez is hozzátesz valamennyit a képlethez, és erről nincsenek hivatalos számok, legalábbis én nem hallottam még hivatalos számokat, de a szakmában így az egy ilyen elfogadott hozzáállás, hogy kb. 40-40%-ot számít a max CPC és a minőségi mutató, és ilyen 20%-ot számít a hirdetésbővítmény a képletbe.
És akkor ebből a háromból jön ki az Ad rank, ami azt mutatja meg, hogy az adott aukció során, az adott aukció keretein belül, ki hol jelenik majd meg, kinek a hirdetése hol helyezkedik el. Tehát ez egy nagyon fontos képlet, ez az Ad rank, és ismerned kell az elemeit ahhoz, hogy tudj rá hatni, és hogy egyre előrébb tudj kerülni a hirdetések között, egyre hatékonyabb legyen a hirdetésed.
Tehát az a lényeg, hogy minden egyes keresésnél, amikor a felhasználó végez egy keresést, akkor ugye történik egy Live aukció, és az Ad rank alapján dönti el azt a rendszer, hogy kikerül az első helyre, kikerül a második helyre oldal teteje, oldal alja stb.
És az fontos, hogy ez tényleg Live aukció, tehát itt az is befolyásolja a dolgokat, hogy délelőtt tízkor vagy este tizenegykor történik egy keresés, mert lehet, hogy mondjuk nem tudom, az éttermek között este tizenegykor már senki nem hirdet, délelőtt tízkor pedig mindenki be akarja hozni azokat, akik ebédre keresnek.
Úgyhogy ez egy nagyon dinamikus dolog, nem egy ilyen kőbe vésett, de a képlete, a fő rendszer, ami alapján eldől, azt itt látod. És akkor hoztam neked egy példát, a szokásos szép kis rajzaimmal, hogy a gyakorlatban is lásd, hogy hogyan néz ki ez a rendszer.
Itt most van három hirdetőnk, ők Aladár, Béla és Cili az egyszerűség kedvéért, és történik egy keresés, mondjuk maradjunk példánál, mondjuk a focicipő kulcsszóra.
Ugye ez a három hirdetőnk van, aki verseng a helyekért, és van egy olyanunk, hogy max ajánlat, ugye ez a max CPC, amit az egyes hirdetők hajlandóak fizetni egy-egy kattintásért.
Aztán lesz egy olyanunk, hogy relevancia. Ezt megbeszéltük, hogy miért fontos, és ezekből pedig kijön majd az Ad rank. És akkor nézzük a példát. Most a Max ajánlatnál Aladár 400 Ft-ot hajlandó fizetni egy kattintásért, Béla 520-at, Cili 180-at.
Most itt is már felmerülhet egyébként a kérdés, hogy miért ekkora az eltérés a licitösszegek között. És itt azt kell megérteni, és azt kell átgondolni, hogy nem feltétlenül minden hirdető közvetlen konkurens, tehát simán lehet az, hogy mondjuk a focicipő kulcsszónál Béla a legjobb, legmárkásabb topcipőket értékesíti, és erre van egy üzlete.
Aladár, mondjuk középkategória vagy belépő cipőket értékesít, tehát neki már nincs akkora árrése, így nem éri meg akkorát licitálnia erre a kulcsszóra.
Cili meg mondjuk, lehet, hogy cipész és focicipők javításával foglalkozik, mondjuk a stoplik javításával, és neki sokkal kisebb bevételt jelent egy ilyen kulcsszó, és sokkal kevesebb az esélye, hogy valaki ugye cipőjavítást keres, amikor erre a kulcsszóra keres.
Tehát ő azt mondja, hogy megpróbálkozik egy alacsony licittel, és meglátjuk, hogy mi lesz belőle. Jó, tehát ezeket is mindig figyelembe kell venni, amikor egy ilyen versenyhelyzetet nézel.
És akkor jöjjön a relevancia, ugye ez a minőségi mutató, most így leegyszerűsítve, összefoglalva. Aladárnak egy 5/10-es hirdetése van, Bélának 3/10-es, Cilinek pedig 9/10-es. Az a lényeg, hogy ezek alapján Cilinek nagyon nagyon jó a hirdetése, és nagyon releváns a hirdetése, Bélának a legrosszabb a hirdetése, Aladáré meg olyan szó szó, elmegy.
És akkor ezek alapján számolunk egy Ad ranket. Ezt is most tényleg csak a példa kedvéért számolom, hogy lásd hogy hogy működik az egész rendszer, a gyakorlatban ez nem így néz ki egyébként, és nem is látjuk, tehát nincs olyan visszacsatolás, hogy most mi az Ad rankünk.
Aladárnak most számoltam, egy ilyen 20-as Ad ranket, igazából összeszoroztam a két értéket, és az alapján hoztam ki ezeket. Tehát neki van egy 20-as Ad rank, Bélának van egy 15-ös Ad rank, Cilinek pedig van egy 16-os Ad rank.
És akkor ezek alapján már látjuk is, hogy mi lesz a sorrend. Aladár lesz a legelső, övé a top pozíció, Cilié a második hely, Béláé pedig a harmadik hely. Ez egy nagyon jó példa arra, hogy miért nem elég az, hogy ha sokat fizet valaki, és miért nem nyerhet pusztán azzal, hogy neki nagyon sok pénze van, mert simán előfordulhat, hogy a legtöbbet fizető, a legtöbbet ajánló a licitben a legutolsó helyre kerül.
Azért, mert a többieknek sokkal jobb a hirdetése, és ebben a helyzetben például, ugye egy közepes licitértékkel simán első helyre került valaki, nagyon olcsó licittel pedig a második helyre is feljöhet. És akkor itt mindenki el tudja dönteni ezek alapján, mármint a hirdetők közül, hogy kinek mennyit ér meg ez a kulcsszó, mekkorát akar rá licitálni. És ugye itt azt fontos tudni, hogy hiába állít be mondjuk Aladár itt 400 forintos értéket, ő mindig csak annyit fog fizetni, amennyit az előtte lévő plusz egy kicsit.
Tehát mondjuk Aladár lehet, hogy 150 forintot fog fizetni, Cili 170 forintot, Béla meg 300 forintot. Most csak mondtam valamit hasraütésszerűen, de nem fogják, hogy nem a max ajánlatot, max CPC-t fogják általában kifizetni a hirdetők.
Úgyhogy ez lett volna az Ad rank. Mostmár látod, hogy hogyan működik a Google Ads aukciós rendszere, hogy miért fontos a minőségi mutató, és miért fontos az Ad rank, és hogy hogyan állnak ezek össze. Úgyhogy találkozunk a következő videóban, ahol mostmár a hirdetési fiókot fogjuk létrehozni.